Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádok utazni. Ha csak tehetem, utazással töltöm a szabadságomat. Amikor még iskolás voltam, akkoriban is minden nyáron utaztam és igyekeztem minél több új helyet felfedezni. Alapítottunk egy “turista csoportot” az osztálytársaimmal, és együtt szerveztünk meg különböző utakat. Ennek köszönhetően rengeteg helyen jártam már életemben. Amikor felnőttem, és már sokkal felelősségteljesebb életet kellett folytatnom, – na meg persze a szabadságom is kevesebb lett – kénytelen voltam visszafogni magam ilyen téren. Amikor pedig saját családom lett, még inkább megváltoztak egy úttal és egyben a szállással kapcsolatos elvárásaim. Fiatalabb koromban szinte bárhol képes voltam aludni, nem különösebben érdekelt a higiénia, sem az, hogy mikor és hogyan fogok haza keveredni. Bármilyen kellemetlen meglepetés ért is a szálláson, nem hozott zavarba. Kicsi gyerekekkel utazni viszont teljesen más. Így már csak azt vagyok hajlandó elfogadni meglepetésként, ha érdekes emberekkel találkozunk és ismerkedünk meg a hotelben.
Ezek az ismeretségek általában a legkülönfélébb beszélgetésekből keletkeznek. Meg nem tudnám mondani például, hogy miért kezdtünk el az egyik utazás alkalmával az alkoholizmus általános problémájáról társalogni, de az biztos hogy azóta ismerem a felepulok.hu weboldalát. Ami egy nagyon igényesen megtervezett és megvalósított felület, mely az alkoholizmus, az addiktológia, és a függőségből való felépülés témáival foglalkozik.
De nem csak ennyi: van egy programjuk is, mely igen hasznos segítséget nyújt az alkoholizmusban szenvedő embereknek. A programot egy amerikai felépülési módszer alapján alkották meg, ami a Minnesota modell. Az ebben részt vevő személyek egy 28 napos bentlakásos elvonókúrán vehetnek Magyarországon részt, és ezt követően sem engedik el a kezüket: a program része még ezen felül, hogy további hosszú ideig biztosítanak a kliensek számára támogatást/segítséget. A program helyszíne gyönyörű környezetben található, messze a turistáktól. A bent lakóknak sportolási lehetőséget is tudnak amott biztosítani, illetve közös kirándulásokat is szerveznek. Látogatási idő szintén lehet a családtagok részére. Mivel hisznek abban (és milyen igazuk van!), hogy az alkoholizmus nem csak egy ember, hanem az egész család problémája, a hozzátartozóknak is elérhetők előadások. Az alkoholizmusról és kapcsolódó dolgokról.
A náluk dolgozó Addiktológia szakemberek nagy része maga is felépült alkoholista. Ez nagyon pozitív hatást érhet el: ők sokkal jobban meg tudják érteni a függőséggel élőket és át tudják adni a tudást. Továbbá maguknak a éppen alkoholizmussal küzdőnek is könnyebb lehet a bizalom kialakítása olyan szakember felé, akiről tudja hogy maga is volt már hasonló helyzetben. A weboldalon is írják, hogy sokan érkeznek más központokból azzal a panasszal, hogy nem értették meg őket eléggé. Amennyiben a segítő maga is korábbi alkoholfüggő, ez már aligha történhet meg.
A honlapon számos cikket is el lehet olvasni. Az alkoholizmus tüneteiről szóló írás például kifejezetten hasznos lehet mindenki számára. Általában az ember nehezebben veszi észre a figyelmeztető jeleket saját magán, ezért az olvasása családtagoknak, barátoknak szintén hasznos lehet. A kóros ivás könnyen alkoholfüggőséghez vezethet, ezért nagyon fontos, hogy minél előbb felfigyeljünk minden tünetre. Akinél már kialakult a függőség, gyakran olyan indokokat keres az ivásra, mint a szórakozás, munka utáni lazítás, vagy éppen valamilyen szomorú esemény feldolgozása. Az alkohol kívánt hatása sajnos egyre csökken, ahogy egyre jobban hozzászokunk, ezért egy igencsak addiktív, vagyis függőségre hajlamosító szer. A felépülés nem könnyű, ahogy az alkoholizmus felismerése sem, ezért nagyon lényeges hogy mindig figyeljünk oda a környezetünkben lévő emberekre.