Szállást és flottakezelőt is saját igényeink alapján válasszunk!

Nemrég egy teljes hónapra kiküldött bennünket a kollégámmal a főnököm egy vidéki megyeszékhelyre, hogy egy projekten dolgozzunk ott egy gyárban. Ilyen időtartamra persze nem volt egyszerű szállást találni. Ezt a másik munkatársam is megerősítette, akinek ki lett adva a feladat, hogy foglaljon nekünk megfelelő vendégházat. A turistáknak szánt szobák ára ugyanis rövidtávra van kiszámolva, tehát a tulajdonos számol a pár nap múlva esedékes takarítás költségével is többek között, amire nekünk nem feltétlenül van szükségünk pont ebben a formában. Albérletet pedig inkább legalább 3-6 hónapos tartózkodás esetén adnak ki szívesen, úgyhogy mégiscsak maradtak a szálláshelyek. Végül egy panziótól kértünk egyedi ajánlatot a hosszabb tartózkodásunk idejére. Ott szerencsére rugalmasak voltak, és étékelték, hogy a hét minden napján lesz majd vendégük, nem csupán a népszerű időszakokban, amely főleg a hétvégékre – előszeretettel azokra, amelyek 1-2 nappal hosszabbak valamilyen ünnep miatt – esnek. Hát igen, a szállodára nem igazán mondhatjuk, hogy tartós bérlet, mert azoknak nem ez a fő funkciója.

A céges meetingeken ugyanakkor egyre többször hallottuk ezt a kifejezést. Kiderült ugyanis, hogy a főnökünk új üzleteket is szeretne nyitni, ehhez pedig a mérnöki tudásunk fejlesztése mellett a gépjárműpark bővítésére is szükség lesz. Ő egy darabig tényleg azt gondolta, hogy a tartós bérlet lesz a legjobb megoldás a helyzetre, míg ajánlatot nem kértünk a flottakezeles.hu-tól. Akármennyire is határozott volt ugyanis a főnök elképzelése, hamar be kellett látnunk, hogy ők sokkal jobban és nagyobb tapasztalattal látják át a cégautóhoz köthető kiadásokat és várható nyereségeket. Mivel az új üzletek megnyitása is hordoz magában némi kockázatot, és a forgalom növekedésének mértéke sem jósolható meg teljes pontossággal, azt javasolták nekünk, hogy inkább a nyílt végű pénzügyi lízing konstrukciót vegyük igénybe. Korrekt módon tájékoztattak bennünket ennek a megoldásnak minden előnyéről és hátrányáról. Utólag kiderült hogy igazuk volt, mi valóban jobban jártunk hosszútávon ezzel a konstrukcióval.

A flottakezeles.hu-val több további pozitív tapasztalatunk is volt. Az egyik üzlet környékén ugyanis átalakításokat végeztek, emiatt a forgalmi rend is szinte egyik napról a másikra megváltozott. Kezdetben több figyelmetlen kolléga is elnézte az új táblákat, aminek sajnos méretes közlekedési bírság lett a vége. A flottakezeles.hu-nál azonban ítélkezés helyett a problémák megoldására összpontosítottak, és nagyban megkönnyítették az adósságok rendezését amellett, hogy nem egy olyan munkatársunknak kellett kiadni ezt a feladatot, akinek éppen egy másik munkafolyamatban is helyt kellett volna állnia.

A nagy hajtásban a téli gumik cseréje is majdnem kiment a fejünkből. A flottakezeles.hu viszont nagyon is észben tartott mindent, és az ilyenkor szokásos menetrend szerint sikerült is megfelelő módon leegyeztetni az időpontokat, illetve elintézni az ezzel kapcsolatos egyéb ügyeket. Szervizelésre is szükség volt nem is egy, hanem két esetben is. Az egyik baleset csak egy kisebb koccanás volt, de a másiknál komoly anyagi kár keletkezett. A flottakezeles.hu járművei mindig rendelkeznek kötelező biztosítással, illetve önerő fizetésével felelősségbiztosítással is. Az ügyintézés viszont ilyenkor megint rájuk hárul, de az ügyfélszolgálatos munkatársnak bármikor jelezhetjük, ha baj van. A súlyosabb balesetnél, bár komoly sérülés szerencsére nem történt, autómentőre volt szükség, illetve csak a kár pontos felmérése is több, mint egy hetet vett igénybe. Ez idő alatt csereautót biztosított számunkra a cég, amit villámgyorsan megkaptunk, ezért nagy kiesést gyakorlatilag nem jelentett ez az egész történet.

Úgy gondolom, nagyon jó döntést hoztunk, a flottakezeles.hu pedig továbbra is kész bármikor a cégünk új igényeihez alkalmazkodni.