Hajnali etetés után, amikor a kecskék már elcsendesedtek, a konyhaasztalnál ülök egy bögre tejeskávéval, és lapozgatom a vendégkönyvet. Tizenkét éve adjuk ki a két kis szobát a pajta fölött, és a könyv vastagabb lett, mint a családi Biblia. Van benne gyerekrajz a tyúkokról, préselt pipacs, egy budapesti nyugdíjas pár háromoldalas verse a csendről, és egy kakaófolt, amire a feleségem mindig azt mondja, hogy ki kéne vágni, de soha nem vágja ki.
Az egyik bejegyzés a legrövidebb mind közül. Hét éve, egy augusztusi viharos estén két ír kerékpáros állt meg a kapuban csuromvizesen, a térképükön valami másik faluba vezetett az út, de a hídnál elfogyott az erejük. Annyit tudtam mondani, hogy „yes”, „room” és „breakfast”, a többit a kezemmel mutattam. Megmutattam a fürdőt, a feleségem száraz törölközőt hozott, reggel tojást sütöttünk nekik. Mielőtt elindultak, beírtak a könyvbe egyetlen sort angolul, és én akkor nem tudtam elolvasni. Szégyelltem megkérdezni. A könyv azóta is ott áll a konyhapolcon, és valahányszor elém kerül az a lap, egy kicsit összeszorul a gyomrom.
Azóta minden nyáron jönnek külföldiek is, és minden nyáron ugyanaz a mutogatás megy a kapuban.
Idén ősszel a téli tervezgetés közben végre a saját angolomat is felírtam a teendők közé.
Amit a téli estéken végiggondoltam
A lányom, aki a városban dolgozik, hozta szóba a Hollywood Nyelvstúdiót, és azt mondta, ott nem kell egy egész csoporthoz igazodni. Nekem ez volt a legfontosabb, mert a gazdaságban nincs két egyforma hét. Elléskor éjjel is kint vagyok, aratáskor hajnaltól estig, télen viszont van időm, és pont akkor akarnék a legtöbbet tanulni. Egyszer már próbálkoztam: négy éve a szomszéd faluból egy nyugdíjas tanárnő járt át hozzánk csütörtökönként. Szerettem az óráit, de májusban jött a széna, júniusban az első vendégek, és a füzet a kredenc tetején maradt. Mire ősszel újra elővettem, a felét elfelejtettem, és nem volt kedvem elölről kezdeni. Akkor értettem meg, hogy nálam nem a szorgalommal van baj, hanem azzal, hogy a tanulásnak kell hozzám igazodnia, és nem fordítva.
Egy este le is ültem a laptoppal, és megnyitottam a Hollywood Nyelvstúdiók oldalát. Lassan olvasok a képernyőn, úgyhogy papírra írtam, ami fontosnak tűnt.
Három dolog, ami meggyőzött
A listám végül ilyen lett:
– a tanulás nagyobbik része gyakorlás, az oldal szerint 80% gyakorlás és 20% elmélet, és ez illik hozzám, mert én is úgy tanultam meg mindent, hogy csináltam;
– a tempót én választom, és menet közben is változtathatok rajta, a példájuk szerint lehet heti 5 órával hosszabb ideig vagy heti 30 órával rövidebb ideig haladni, így télen sűríthetek, nyáron lassíthatok;
– a menüben több város neve is szerepel, nem csak a fővárosé, ezért nem éreztem, hogy a Hollywood Nyelvstúdiók csak a pesti irodistáknak szólnak.
A feleségem átnézte a listát, és azt mondta, ilyen gondosan még a vetőmagrendelést sem írtam meg. Igaza volt. A vidéki helyszínekről nem találtam részleteket, ezért ezt a kérdést külön felírtam magamnak, hogy majd rákérdezek, amikor jelentkezem.
Mielőtt megjönnek az első tavaszi vendégek
Nem vagyok már fiatal, és nem akarok úgy tenni, mintha pár hónap alatt angol tolmács lenne belőlem. Annyit szeretnék, hogy a kapuban el tudjam mondani, hol a fürdő, mikor van reggeli, és merre van a legközelebbi bolt. Meg azt, hogy megkérdezhessem a vendéget, honnan jött, és értsem is, amit válaszol.
Tegnap este megint elővettem a vendégkönyvet, és a lányom segítségével végre lefordítottuk az ír kerékpárosok sorát. Azt írták: „A legjobb tojás egész Európában.” Hét évig ott volt a könyvben, és nem tudtam róla. A Hollywood Nyelvstúdió nem fogja megtanítani helyettem a szavakat, de ha jövő nyáron megint vizes kerékpárosok állnak a kapuban, szeretném, ha nekem is jutna egy-két mondat a tojás mellé.